Meglépő élményben lehet része mindazoknak, akik elvetődnek a szombathelyi Göncz Árpád térre. A Schrammel-gyűjtemény irányából megközelítve a nagy Európa-térképet, a Római Birodalommal vannak gondok a helyszínen.
A kis szintkülönbség felső részén, a tér szélén lévő térkövek egy része kicsit elengedte magát, s hol jobban, hol kevésbé, de mozog. Aki pedig nincs felkészülve a talaj mozgására, azt némi kellemetlenség érheti.
És igen, itt is úgy jártam, mint Feri esetében a Felsőőr utcában
Valaki a járdán felejtett egy lyukat a szombathelyi Felsőőr utcában 2024. July 10. 15:04 , csak ezúttal fényes nappal. Az ember nyújtja a kezét kézfogáshoz, lépne fel az emelvényre, de valahogy nem sikerül az előre eltervezett módon a mozdulat. Az a trükkös a dologban, hogy egy épített környezet esetében az ember nem számít hirtelen talajmozgásokra, ezért is könnyebb megsérülni, bokát ficamítani a városban, mint mondjuk egy erdőben.
De talán lassan megszokjuk, hogy a betondzsungel ösvényei ugyanolyan veszélyeket rejthetnek magukban, mint a pockok lakta mezők. A tanulság pedig az, hogy nem érdemes a biztonság illúziójába ringatni magunkat a város falai között sem, ugyanakkor rugalmasan és lazán sétáljunk, miközben felkészültek vagyunk az életveszélyre. (Merthogy a lazaság a titka annak, amiért a részeg emberek kevésbé sérülnek egy-egy esés során.)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!