Korábban jön decemberben a nyugdíj

Jó hírt hozott Novák Katalin.

A megszokottnál korábban jön a nyugdíj; a bankszámlákra december 2-án utalják a járandóságot, és a postai kézbesítés is már csütörtökön megkezdődik – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi oldalán.

Novák Katalin bejegyzése szerint mostanra minden érintett megkapta a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot vagy egyszeri juttatást, valamint a kiegészítő nyugdíjemelést.

„A bankszámlával rendelkezők már november 12-én hozzájutottak minden idők legmagasabb összegű nyugdíjprémiumához, valamint a kiegészítő nyugdíjemeléséhez, és határidőre befejeződött a novemberben esedékes összegek postai kézbesítése is” – írta.

Novák Katalin hozzátette: további jó hír a nyugdíjasoknak, hogy januárban újabb, törvényben garantált nyugdíjemelésre számíthatnak, februárban pedig a nyugdíj mellett megkapják a teljes 13. havi nyugdíjat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos