Körmendi kosárlabda: erősítéseket ígér a klub, a szurkolók csendes tiltakozásra készülnek

„Egy biztos! Senki sem nőhet a klub fölé. Mindenkinek a Körmendi Kosárlabda érdekeit kell előtérbe helyezni!” - A drukkerek szerint a legnagyobb probléma, hogy a rossz döntések után a klubnál nincs felelősségvállalás, csak egymásra mutogatás.

Nem alakul jól az idei szezon a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Egis Körmend számára. A piros-feketék sorozatban hat vereségnél tartanak, mérlegük 7 győzelem és 12 vereség, amellyel jelenleg a tabella 9. helyén állnak. A csapat a Magyar Kupa döntőjéről is lemaradt.

A háromszoros bajnok szezonját eddig folyamatos légióscserék és edzőváltások kísérték. A klub vezetősége a kialakult helyzetre reagálva közleményt adott ki, amelyben további változtatásokat és erősítéseket helyezett kilátásba.

Mint írják, a jelenlegi helyzet „alapos szakmai értékelését követően” a szakmai stáb kérésére döntöttek úgy, hogy a szezon hátralévő részére megvizsgálják, és lehetőségeikhez mérten szerkezetileg módosítják, illetve megerősítik a játékoskeretet.

A közlemény szerint céljuk a csapat teljesítményének stabilizálása és a lehető legeredményesebb szereplés a hátralévő időszakban. Hangsúlyozták, hogy a meghozott döntés kizárólag szakmai megfontolásokon alapul, és a klub hosszú távú érdekeit szolgálja. A vezetőség ígérete szerint minden szükséges támogatást megadnak a szakmai stábnak a kitűzött célok eléréséhez.

„Egy biztos! Senki sem nőhet a klub fölé”

Nemcsak a klubvezetés, hanem a három hivatalos szurkolói csoport is közleményt adott ki. Ebben élesen bírálják az elmúlt időszak döntéseit, és komoly aggodalmuknak adnak hangot.

Azt írják, a szezon eleji egyeztetések még egészen más jövőképet vetítettek előre, ám szerintük a vezetőség részéről gyakorlatilag megszűnt a kommunikáció. A játékos- és edzőkeringőt kaotikusnak és szakmailag nehezen védhetőnek nevezik, és úgy látják, a döntések következményeit a klub és a szurkolók viselik.

A Honvéd elleni első félidőben nem fognak szurkolni
Mészáros D. Zsolt

„Sajnos odáig jutottunk, hogy már nemcsak a bennmaradás, hanem a klub ‘életben maradása’ lett a tét” – fogalmaznak.

A három csoport közös döntése alapján a szombati, Budapesti Honvéd elleni hazai mérkőzés első félidejében csendben, szurkolás nélkül lesznek jelen a lelátón. A tiltakozás célja a figyelemfelhívás és egy egyértelmű üzenet megfogalmazása a klubvezetés felé.

A közlemény zárásában hangsúlyozzák:

„Egy biztos! Senki sem nőhet a klub fölé. Mindenkinek a Körmendi Kosárlabda érdekeit kell előtérbe helyezni!”

Közel 30 milliót kap a csapat

A csütörtöki közgyűlésen a képviselők 29.000.000 Ft támogatást szavaztak meg a csapatot üzemeltető Basketball Körmend Sport Kft-nek, amit Szabó Barna polgármester jelentett be.

Az ülés viszont a körmendi focinak is előnyös volt, ugyanis a Körmend VSE–Horvátnádalja Sportegyesület sikeres, TAO-pályázatának köszönhetően 26 millió forintból fog bővülni a focicsapat sportöltözője.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport