A Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálán minden évben az ország legjobb éttermeit díjazzák. Az idei nyertesek között olyan sztárséfek is felsorakoznak, mint a Michelin-csillagos Sárközi Ákos, a szintén Michelin-csillagos Veres István, vagy a kétszer egy Michelin csillagos Miguel Vieira.
Az idei év egyik újítása a Fenntarthatósági díj, melyet az az étterem kap, amelyik a legeredményesebb munkát végzi környezettudatosság terén. Az őriszentpéteri Pajta Bisztró egész évben kiemelkedő nívójú munkát folytat azzal a céllal, hogy újra felfedezze a környék elfeledett alapanyagait, és megvalósítsa a valódi farm-to-table koncepciót – olvasható a diningguide.hu-n.
A díjat a Pajta Bisztró séfje, Farkas Richárd vehette át, aki egyébként a tavalyi évben az Ifjú Séftehetség díjat zsebelte be.
A fiatal séf elmondta, hogy a díj elnyeréséért nem kellett semmit változtatni a konyha működésén, ez tulajdonképpen csak az evidens módon végzett munka eredménye. A Pajta Bisztró konyhája regionális és szezonális is, ami azt jelenti, hogy az ételek alapanyagai nem fagyasztva érkeznek a világ másik feléről, hanem konkrétan a szomszéd kertből. Farkas Richárdék számára a szelektív hulladékgyűjtés is fontos, sőt, ennek egy részét komposzt formájában vissza forgatják a termőföldbe.
Az immár kétszeres Volkswagen-Dining Guide díjas séf szerint a Pajta Bisztró egy komplex élménycsomagot kínál, mely
a félreeső, vidéki miliőből, az alapanyagok és a biodinamikus borok harmóniájából és a különleges felszolgálásból tevődik össze.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!