Olcsó lakások, irodák a rokonoknak – Ingatlan panama Kőszegen

Hárommillióért lakás Kőszeg óvárosában? Lehet annak, akinek testvére önkormányzati képviselő, és az illetékes bizottság elnöke. A rendőrség nyomoz a kőszegi ingatlanügyben.

A nyilvánosság tavaly tavasszal értesülhetett arról, hogy nem megy minden törvényesen a kőszegi önkormányzati ingatlanok körül. Mi is beszámoltunk róla Ledózerolták a kőszegi Posztógyár tornyát - az utolsó képek 2008. March 24. 23:39 , hogy engedély nélkül bontották le az egykori posztógyár műemlék jellegű épületét, akkor egy informátorunk okiratokat ígért, bizonyítván, miért is hogyan történhetett meg a dolog. Később azonban visszakozott, el sem tudtuk érni.

Egyszerű volt a módszer

A bontáskor azonban már nem az önkormányzat tulajdonában volt a 2000-ben bezárt posztógyár területe, korábban egy cég vásárolta meg, állítólag jóval a valós értéke alatt. A területen ipari parkot akartak létrehozni, azonban jelenleg is üresen áll. Mindehhez azonban szükség volt a képviselő-testület, a városvezetők és a – korlátozott döntési joggal rendelkező – városfejlesztési, vagyonügyi és környezetvédelmi bizottság hozzájárulására.

Ebben az épületben vásárolt üzletet a képviselő négymillióért
Bonyhádi Zoltán

Itt jutunk el a jelenleg zajló rendőrségi vizsgálathoz, ugyanis kiderült, a Posztógyár esetén kívül is történtek furcsa dolgok. Két hete röppent fel a hír, hogy a rendőrség vizsgálatot folytat egy kőszegi fideszes önkormányzati képviselő, az említett bizottság korábbi elnöke ellen. A vád: a politikus gyanús körülmények között szerzett meg saját magának, valamint rokonainak önkormányzati ingatlanokat.

Információink szerint a módszer egyszerű volt. A bizottság tízmilliós értékhatárig saját jogkörében dönthet ingatlanok értékesítéséről. Mindehhez előzetesen két értékbecslésre van szükség, ezt azonban könnyű befolyásolni. Ráadásul a vevő részletekben is fizetheti a vételárat, ha előtte legalább egy évig bérelte az adott ingatlant. A bérlő kijelölése szintén a bizottság feladata.

Először bérlet, aztán kedvezményes vásárlás

Így már egyszerű volt a dolog, a bizottság volt elnöke saját magát és rokonait juttatta bérleti joghoz. Szakított a korábbi gyakorlattal is, amikor nyilvános liciten választották ki a bérlőt, mégpedig általában a legmagasabb árat ajánló jelentkezőt. Most már elég volt, ha a kijelölt bérlő mondott egy árat, és a bizottság azt fogadta el.

Itt a nővére lakást 3 millióért...
Bonyhádi Zoltán

Aztán, amikor letelt az egy éves bérleti idő (amelynek jó részében nem fizették a bérleti díjat sem), nyomott áron megvásárolták az ingatlant, a tényleges értéke töredékéért. Úgy tudjuk, többen is rövid időn belül, jó haszonnal adtak tovább rajta.

De kezdjük az elején. Az érintett képviselő Földesi Zoltán, aki Kazincbarcikáról költözött a városba. A város honlapja szerint végzettsége szakközépiskola, foglalkozása vállalkozó. Informátorunk szerint 2006-ban nagyobb összeggel támogatta a jelenlegi fideszes polgármester, Huber László kampányát, nem véletlen, hogy biztos befutó helyet kapott a Fidesz helyi listáján. Aztán gyorsan a városfejlesztési, vagyonügyi és környezetvédelmi bizottság elnöke lett. Erről a posztjáról egyébként ez év elején lemondott, képviselői mandátumát azonban megtartotta.

Lakások, üzlethelyiségek, telkek

A rendőrségi vizsgálat több adásvételi szerződésre terjed ki, amelyeket még 2007 júniusa és 2008 novembere között kötöttek. Nézzük:

A képviselő felesége kétmillióért vett meg egy irodát a Munkácsy u. 8-10-ben, kétmillióért egy épületet és udvart, 700 ezerért egy területet az Alsó krt-i pavilonsoron. Nővére hárommillióért jutott egy lakáshoz a Chernel u. 5-ben, 270 ezerért egy üres területhez a 87-es főút mellett.

Ebben a házban apósa lakást 1,4 millióért...
Bonyhádi Zoltán

Apósa 1,4 millióért vette meg az Ady E. u. 10. I/5. sz. lakást, 70 ezerért egy Borostyánkő utcai telket. Földesi Zoltán saját nevére vásárolt egy üzletet és egy tárolót a Várkör 35-37-ben, összesen 4,2 millióért. Vállalkozása pedig 1,2 millióért jutott egy pincéhez a Kossuth u. 15-ben, és 600 ezerért egy telekhez az Alpokalja melletti területen. Ráadásul rokonai most is kazincbarcikai lakosok.

Szakértők is vizsgálódnak

Az értékesítések, persze feltűntek az önkormányzatnak is, a képviselő valószínűleg ezért is mondott le elnöki tisztéről. A rendőrségi vizsgálat elindításához azonban szükség volt a kőszegi Alpokalja Zöldek Közhasznú Egyesületre is. Kondics Imre, az egyesület elnöke közérdekű bejelentést tett a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályára, mégpedig azért, mert úgy vélték, az ügyek sértik a közérdeket. Az ügy a Nemzeti Nyomozóirodához került, annak vizsgálata után indult a rendőrségi nyomozás.

Itt a képviselő vállalkozása 1,2 millióért pincét...
Bonyhádi Zoltán

Szalai Ferenc, a Vas megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense annyit mondott, hogy a nyomozás érdekében nem nyilatkozhat, valószínűleg szakértőket is be fognak vonni a vizsgálatba.

Földes Zoltánt napokig nem tudtuk elérni, telefonja vagy ki volt kapcsolva, vagy hiába csöngött. Huber László polgármester pedig korábban azt mondta az egyik országos napilapnak, hogy értesült a nyomozásról, de annak lezárultáig nem tud nyilatkozni.

Ebben a házban pedig a feleség vásárolt kétmillióért irodát
Bonyhádi Zoltán

Ez utóbbi érthető, hiszen az önkormányzati törvény értelmében a polgármester a felelős a város vagyongazdálkodásáért, ettől még persze, ha bűnösnek találják, Földesi Zoltánt is elmarasztalják. A büntetőjogi felelősség mellett azonban létezik a politikai felelősség is, hiszen a képviselő és a jelenlegi polgármester egymás kölcsönös támogatásával jutott a városvezetői tisztségekhez.

Galériánkban az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat talál:

Francsics László 19 nm-es üzletért 4 milliót fizetett
Francsics László 19 nm-es üzletért 4 milliót fizetett

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ledózerolták a kőszegi Posztógyár tornyát - az utolsó képek

Országos botrány kerekedett a lebontott víztornyból. A "tettes" nevét senki sem tudja, vagy akarja kimondani.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet