Péntek reggel jelent meg cikkünk, amiben megírtuk, hogy "Fürödni tilos!" feliratú matricák jelentek meg Kőszeg helységnévtábláin. Mint kiderült, az Összefogás Kőszegért Egyesület akciója volt.
Ezt Harkai Norbert elnök közölte lapunkkal, hozzátette? "A polgármester egyébként múltkor elmondta, hogy azért a sok egyházi fejlesztés
6,1 milliárd forintot költ a kormány kőszegi templomok, egyházi épületek felújítására 2020. November 07. 07:37 Kőszegen és nem turisztikai, mert van akinek ez fontos van akinek az. Neki ez. Amúgy elmondta a testületi ülésen, hogy ö is jár strandra a gyerekeivel de nem árulja el hova."
Harkai Norbert kijelentéseire Básthy Béla polgármester levélben válaszolt:
Básthy Béla polgármester válasza
Meglepetéssel olvastam „Fürödni tilos! – hirdeti egy matrica Kőszeg helységnévtábláján” című cikküket, melyben Harkai Norbert kőszegi önkormányzati képviselő - valószínűleg szándékosan - pontatlanul idézi a 2021. június 24-i képviselő-testületi ülésen elhangzott mondataimat.
Párbeszédünket bárki meghallgathatja a Kőszeg város Facebook oldal videóján 2:24:30 időponttól.
A beszélgetés alapvetően nem a strandról szólt, hanem a Magyarország Kormánya által a Szombathelyi Egyházmegye kőszegi épületeinek felújítására biztosított 6,2 milliárdos támogatásról. Harkai Norbert szerint inkább ennél fontosabb dolgokra kellene pénzt szerezni, például strandra.
Válaszomban elmondtam, hogy teljesen természetes, ha aki többet jár strandra, mint templomba, annak a strand fontosabb, de nálam, mint polgármesternél nem lehet szempont, hogy nekem személy szerint melyek a prioritásaim, nekem minden kőszegi ügyért ugyanolyan erővel kell dolgoznom, és meg kell ragadnom a lehetőségeket.
Tehát a cikkben elhangzottaknak éppen az ellenkezőjét állítottam. Arról beszéltem, hogy nem az a kérdés, nekem mi a fontos, hanem hogy minden kőszegi ügyért dolgozom, és minden lehetőséggel élnünk kell.
Idézve: „Nálam ez nem lehet szempont. (…) És nem szelektálhatok a saját szempontjaim alapján azt mondani, hogy bocs, szerintem most ez fontosabb, ezt meg ne adjátok ide. És én remélem, hogy ezt senki nem szeretné itt a Városházán.”
Mivel a képviselő úr által Önöknek elmondott téves idézet szöges ellentétben áll a valóságban elhangzott mondatokkal, kérem, hogy erről olvasóikat tájékoztatni szíveskedjenek!
A teljesség kedvéért elküldöm Önöknek a testületi ülésen elhangzott válaszom szó szerinti leiratát is:
„Mindenért dolgozunk, ahova kell. Mikor megkérdezték – tőlem is – hogy mit szólok, hogy az egyházi műemlékekre Kőszegen érkezik 6 milliárd forint, elmondom Önnek, nem mondtam, hogy ne adjátok addig, amíg nincsenek felújítva az utak, meg ne adjátok addig, amíg nincs strand, meg ne adjátok addig, amíg nincsenek új munkahelyek. Nem. Lehet, hogy Ön ezt mondta volna, lehet, hogy erről beszél a sörözőben a többiekkel, hogy előbb arra kellet volna.
Én meg azt gondolom, hogy minden lehetőséggel élnünk kell, a kőszegi egyházi épületekbe kőszegi emberek járnak, ha leparkol egy autó a Jézus Szíve mellett, ha leesik a betonkereszt a tetejéről, kőszegi autóra esik, kérném, hogy próbáljon meg egyszer nem leszeletelni ilyen rétegeket. Én értem, hogy Önnek kevésbé izgalmasak ezek a kérdések.
Teljesen normális, mert aki többet jár strandra, mint templomba, annak érthető, a strand sokkal fontosabb. Ez teljesen normális. (Harkai Norbert: Akkor értünk mindent.) Én is járok strandra, ha ez a kérdése. (HN: Hova, ha megkérdezhetem?) Több helyre is járok. Járok strandra. De nekem meg az a dolgom, és ahhoz próbálok felnőni, hogy nálam ez nem lehet szempont.
Tehát nekem éppúgy szempont az, ha a sporttelepre tudunk pénzt szerezni, ha az egyházi épületekre, ha a Szombathely-Kőszeg közötti vasútra tudunk pénzt szerezni, ha az utakra, ha a temetőre, ha új munkahelyekre, ha valamelyik kőszegi cégnek és én remélem, hogy hamarosan lesz ilyen, a telephelyét tudjuk jelentősen fejleszteni, és ha az kell hozzá, hogy a polgármester utazzon egyet Budapestre vagy bárhová, akkor én elindulok, nekem ez a dolgom.
És nem szelektálhatok a saját szempontjaim alapján azt mondani, hogy bocs, szerintem most ez fontosabb, ezt meg ne adjátok ide. És én remélem, hogy ezt senki nem szeretné itt a Városházán.”
Básthy Béla
polgármester