Úgy tűnik, Kőszegen sikerült megoldani egy régi problémát. Legalábbis erre utal a Kőszeg régen és most Facebook-oldalon megjelent fotó, amely szerint a város egyetlen postájának bejárata mellé felkerült egy új tábla és egy csengő.
A felirat egyszerű és lényegre törő:
Mozgáskorlátozott csengő.
A bejárathoz vezető lépcső ugyan továbbra is ott van, viszont most már legalább van kit felcsengetni.
A fotó alapján az épület sem éppen a legjobb formáját hozza: több helyen hiányzik a vakolat, a homlokzat is megérett egy alapos felújításra.
Persze elképzelhető, hogy a csengő egy működő rendszer része, vagyis jelzésre kijön egy postai dolgozó segíteni az ügyintézésben. Ha így van, az valóban segítséget jelenthet azoknak, akik nem tudják önállóan megközelíteni az épületet.
Ugyanakkor nehéz nem észrevenni a történetben az iróniát: miközben 2026-ot írunk, az akadálymentesítés első látványos jele egy csengő lett a lépcső mellett. Ha a cél valóban az önálló és egyenlő hozzáférés biztosítása, ennél azért ma már sokan többet várnának.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!