Hogy Szombathelyen nem sokan használják a Tindert, azt itt már megírtuk. Pár napja, pár napra Koppenhágába látogattam, kézenfekvő volt, hogy itt is kinyissam a népszerű randialkalmazás helyi szelencéjét - a bármilyen okosmobilra letölthető Tinder ugyanis a GPS alapján lövi be, hogy hol vagyunk, és az alapján mutat nekünk egy adott körből profilokat, amikről mi egyetlen ujjmozdulattal eldönthetjük, hogy első blikkre rokonszenvezünk-e a látott arccal. Ha ő is rokonszenvez velünk, az egy match, vagyis találat, és ekkor, de csakis ekkor tudnak incselkedő csevegésbe bonyolódi a felek.
Szóval leszállt a gépem Malmöben, ahonnan az öreg kontinens leghosszabb közúti-vasúti hídján, az Øresundon át juttattam el magam a dán partokra, mint a sok svéd, akik ugyancsak Koppenhágába ruccangatnak át sörözni, mert a magyar pénzben mérve ezerhatszáz-kétezer forintos csapolt sör még az ő áraikhoz képest is olcsó. Fújnak is rájuk emiatt a dánok. Az én ujjbegyem pedig már közelített a Tinder lángcsóvás logójához, de előbb vizuálisan mértem fel a spektrumot.
A nem kifejezetten langyos, már erősen karácsonyosított téli utcákon járva arra a nem reprezentatív kutatási eredményre jutottam, hogy a dán lányok nyolcvanöt százaléka szőke. Ez aligha meglepő. Ahogy az sem, hogy a többség, ahogy az ebben a városban szokás, egy bicikli nyergében rakja nyélen az autósávval megegyező szélességű kerékpárutat. Magyarul tolja neki, mint az állat. Ezzel egyébként tényleg kell vigyázni, itt olyan, hogy lassú bringás, nem létezik: az a lány, aki két perccel korábban még a boltban vásárolta előttünk mosolyogva a szuperegészséges magvas kenyeret, két perccel később már olyan kíméletlenül teker, hogy az ember még csak elméletben sem mer átfutni előtte.
Na de mit mutat a Tinder? Azt, hogy a dán lányok nyolcvanöt százaléka szőke. Ami ennél is izgibb információ, hogy hogy a tinderezők között kifejezetten sok a kifejezetten colos nő (ezt rendszerint jelzik is a profiljukon kifejezetten korrekt módon). Hiába, a viking vér nem hazudik. De még mindig nem ez a legizgibb.
Hanem az, hogy a dán csajok módfelett nyitottak.
Nem csak értik a humort és művelik is azt, de a teszt gyanánt bedobott, egyértelműen a szex irányába lökött kérdéseket konkrétan egyikük sem söpörte le az asztalról. Így, ahogy mondom. Hajlanék afelé, hogy ebben esetleg a saját, nyilván a legjobb oldalamat villantó fotóim és a sármos arcélem is szerepet játszottak, de mivel nem vagyok egy önfényező típus, ezért inkább betudom annak, hogy ezek a skandináv nők egyszerűen csak sokkal felhőtlenebbül kezelik az életet, és semmi okuk nincs nem ismerkedni.
Ami egyébként a testi kapcsolódásra vonatkozó világos utalásaimat illeti, a leggyakoribb reakció nagyjából az volt, hogy
becsülöm, hogy ilyen egyenes vagy.
A második leggyakoribb meg az, hogy ma vagy holnap nem, mert családozás van meg ünnepi készülődés meg sokáig tartó munka, de ekkor és ekkor ráérek. Biztos vagyok benne, hogy ha eltöltöttem volna ott még négy napot, nem csak egy lánnyal sikerült volna találkoznom.Így randiztam Camilla-val
Természetesen nem tinderezni mentem Koppenhágába, ennyire azért nem vészes a helyzet. A város és annak egyes részeinek megtekintése mégiscsak előnyt élvezett a mobilappal való szórakozáshoz képest, viszont egy randevút így is nyélbe ütöttem.
Camilla dán lány, aki filmprodukcióban utazik, ezért épp hosszú napjai voltak, mégis sikerült meggyőznöm az elutazásom előtti hétfő este tíz óra körül (!), hogy egy sör férjen bele már, mert nehogymár ne. Azon túl, hogy a Christianshavn nevű városrész aprócska étteremkocsmájában ott ült mögöttünk a dán televíziózás egyik legmegosztóbb személye, mondhatni Friderikusz Sándora, megtudtam Camillától, hogy minél hegyes-dombosabb egy skandináv ország, a nyelvük is annál dallamosabb. Hiába, minden randevú egy tanóra! Egyébként kért tőlem három indokot, hogy miért jöjjön Budapestre. Mondtam neki hármat. Elfogadta őket, januárban jön is megnéznii a várost. És akkor végre én mesélhetek neki magyar nyelvjárásokról.
