Kötelező lesz kitenni a boltoknak a bejáratnál, hogy a kormánynak köszönhetők az akciók

Rendeletben határozták meg, hogyan kell kinézni a tájékoztatóknak.

A kormány 20 termékcsoportban tette kötelezővé, hogy az egymilliárd forintnál nagyobb árbevételű élelmiszerláncok legalább 10 százalékos akciókat hirdessenek. A kereskedők azt mondják: ez növeli a versenyt, de elemzők szerint nem biztos, hogy csökkenti az inflációt - írja az rtl.hu.

A részletszabályok már korábban megjelentek, pénteken este viszont kijött az a rendelet is, amely előírta, hogy milyen módon kell tájékoztatni a vásárlókat az akciókról – vette észre a Telex.

Az üzleteknek a vásárlók által használható összes bejáratnál ki kell tenniük az akciós termékekről szóló táblát, amely formai követelményeit, arculati elemeit és szövegét rendeletileg határozták meg. Mint látható, a kormány kék plakátjai köszönnek vissza mostantól a boltokban.

Bolti akciók, tájkékoztató tábla
Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet