Kövér László "baloldali, libsi, komcsi neomarxista moslékkoalícióról" beszélt

Kövér László úgy fogalmazott, az EU nyers hatalmi politikát folytat, és maga alá akarja gyűrni a gyengébb tagállamokat.

Az Európai Unió ma még csak Magyarországon próbál példát statuálni a pénzügyi és jogállamisági kérdések összekapcsolásával, de amennyiben ezt sikerre tudja vinni, akkor a joguralom helyett a mindenkori erősebbek fognak uralkodni Európában - mondta a házelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kövér László úgy fogalmazott, az EU nyers hatalmi politikát folytat, és maga alá akarja gyűrni a gyengébb tagállamokat, vagy azokat a "politikai, ideológiai meggyőződésű csoportokat, amelyek nem tartoznak a semmi által homogenizált baloldali, libsi, komcsi neomarxista moslékkoalícióhoz", amely most egyfajta "morális terrort" kíván alkalmazni Európában. 

Hangsúlyozta, az EU elnökségét a következő időszakban betöltő országok házelnökeinek írt levelében arra figyelmeztetett, ha a brüsszeli intézmények továbbra is ragaszkodnak a pénzügyi és jogállamisági kérdések összekapcsolásához, akkor az unió következő költségvetésének elfogadását veszélyeztetik, illetve a déli tagállamokat akadályozhatják abban, hogy megkapják a számukra létfontosságú segélycsomagot.  

Leszögezte, amennyiben ez megtörténik, akkor azért azok lesznek a felelősek, akik a koronavírus-járvány okozta helyzetet is arra próbálják meg felhasználni, hogy nyomást gyakoroljanak a saját alkotmányos szuverenitásukat védő országokra, elsősorban Magyarországra és Lengyelországra. 

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek