6:3 arányban hozott döntést pénteken az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága, megsemmisítve saját korábbi, Roe kontra Wade ügyben 1973-ban hozott ítéletét, utat nyitva ezzel a szövetségi államoknak, hogy saját hatáskörben engedélyezzék vagy épp tiltsák a művi terhességmegszakítást – írja az AP.
A hírügynökség szerint a döntés nem volt váratlan, mégis korszakos jelentőségű: a bírói testületben Donald Trump elnöksége alatt kerültek végleg egyértelmű többségbe a konzervatív bírák az elnök három új kinevezettjével, a valamivel több mint egy hónappal ezelőtt kiszivárgott tervezet pedig szintén egyértelműen erre a kimenetelre mutatott.
A döntést jegyző bíró, Samuel Alito azon a véleményen volt, hogy az 1973-as ítélet és az azt megerősítő 1992-es is helytelen, így feltétlenül szükséges ezeknek a felülbírálása. Szerinte az abortusz szabályozása a politikai szereplők hatásköre, nem a bíróságoké.
Ennek megfelelően az abortusz és annak tilalma a szövetségi államok döntéshozó testületeihez kerül, amelyek mostantól újra saját hatáskörben dönthetnek, hogy engedélyezik-e a beavatkozást.
13 állam már a Legfelsőbb Bíróságon zajló procedúra alatt – számítva a terhességmegszakítás alkotmányos védelmének megszűnésére – jó előre elkészítette az abortuszt azonnal tiltó törvénytervezeteket, és az sem elképzelhetetlen, hogy az államok közel felében betiltják, vagy komolyan megnehezítik az abortuszklinikák működését.
A Legfelsőbb Bíróság liberális szárnya, a döntés ellen szavazó 3 bíró sajnálkozás közepette tiltakozott, szerintük amerikai nők millióinak sorsát nehezíti meg egy ilyen alapvető jog megvonása, és a bírói testületre is szégyent hoz.
A közvélemény-kutatások szerint az USA polgárainak többsége ellenezte az abortusz alkotmányos védelmének megszüntetését.