Közel sem annyi a nettó átlagbér, mint amennyit a KSH kiszámolt

Nem mindegy, milyen adatokat vesznek alapul.

A nettó átlagkereset 58 ezer forinttal volt alacsonyabb 2020-ban, ha nem csak azokkal számolunk, akiknek a fizetését a KSH beveszi a kereseti adatokba – számolta ki a GKI.

Mint a jelentést ismertető hvg.hu írja, a Központi Statisztikai Hivatal csak a legalább 5 főt foglalkoztató cégek, valamint az állami, önkormányzati vállalatok teljes állásra bejelentett dolgozóinak fizetéséből számol, a GKI viszont most a NAV adatait felhasználva arról készített számítást, hogy az összes dolgozó magyarnak mekkora volt az átlagkeresete (azért 2020-as adatokkal számoltak, mert a 2021-esek még nem ismertek).

Számításuk alapján a KSH 268 ezer forintos adatánál jóval kisebb összeget, 210 585 forintot kapunk így, ráadásul a települések 87 százalékán kevesebb volt a helyi átlag, 43 százalékban a 160 ezer forintot sem érte el, ezek közül 12 százalékban pedig a 120 ezer forintot sem.

Az élen Budapest áll 276 ezer forintos nettó fizetéssel – ráadásul az összes településtípus közül a fővárosban nőttek a legnagyobb mértében a keresetek –, de Pest megye 231 ezres és Győr-Moson-Sopron 225 ezres mutatója is az országos átlag fölött van. A lista alján Nógrád 175 ezres, Békés 173 ezres, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 163 ezer forintos átlagfizetése található.

A megyei jogú városokban 225, a kisebb vidéki városokban 204, a falvakban pedig 178 ezer forint volt a nettó átlagkereset havonta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság