Levélben válaszolt a kormány a több mint 115.000 fő által aláírt petícióra - adja hírül az ADOM Diákmozgalom.
Azt írják, „a kormány döntése alapján az iskolák saját hatáskörben dönthetnek a hiányzás engedélyezéséről, ha azt kérvényezi a szülő.”
Az igazoláshoz egy kérelemmintát is le lehet tölteni a Diákparlament.hu oldalról.
Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a felsősökre és a középiskolásokra május 10-e hétfőtől ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint eddig az általános iskola alsó tagozatos diákjaira. Ha a kérelemsablont kitölti a szülő és beküldi az igazgatónak, akkor az iskola dönthet úgy, hogy engedélyezi a hiányzást. - írja az szmo.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!