Pár évig eltart, amíg teljesen rendbe teszik a szombathelyi Haladás VSE-t

További állami és önkormányzati segítségre van szükség - hangzott el a szombathelyi közgyűlésen.

Pár évig eltart még, amíg teljesen rendben lesz a Haladás VSE - mondta a csütörtöki közgyűlés elején Nemény András (Éljen Szombathely) polgármester.

Nemény hangsúlyozta, hogy az új Haladás futballcsapatot és a HVSE-t együtt próbálják meg fenntartható pályára állítani, hiszen a HVSE adja a futballcsapat utánpótlását, és összeköti őket a Haladás Sportkomplexum használata is.

További adósságai vannak a HVSE-nek

A polgármester utalt arra a 470 milliós állami támogatásra, amit a hónap elején kapott az egyesület. Ennek az összegnek a nagy része tulajdonképpen a korábban rendszeresen megkapott állami támogatás. Ide tartozik a sportkomplexum használatának díja, amit a HVSE-nek utal az állam, és az egyesület utalja tovább a sportkomplexumnak. Megkapták a kiemelt sportegyesületnek járó támogatást is, és ezeken felül érkezett 100 millió forint egyszeri állami támogatás - mondta Nemény András.

Ez a 100 millió, kiegészítve az önkormányzat által adott 26 millióval lehetővé tette a HVSE bértartozásai nagy részének kifizetését Megkapták a tavaly év végéig elmaradt fizetésüket a Haladás VSE alkalmazottai 2025. March 25. 11:25 . A polgármester kiemelte viszont, hogy az egyesületnek további tartozásai vannak. Ezeket racionális, szigorú gazdálkodással, további állami és a lehetőségek szerinti önkormányzati támogatással pár év alatt lehet rendezni - mondta a polgármester.

Nemény András beszámolt arról is, hogy több tárgyalást folytattak a Nemzeti Sportügynökséggel annak érdekében, hogy a Haladás futballcsapat az állami pénzen felüli, további bérleti díj fizetése nélkül használhassa a Haladás Sportkomplexumot. Mint mondta, a dolog nem egyszerű, de haladnak, és remélhetőleg hamarosan sikerül megegyezni a stadion használatáról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet