Az MDF Szombathelyi Elnöksége (szervezete) nevében a Savaria Fórumhoz és más sajtóorgánumokhoz eljuttatott közlemény valótlanságokat állít, ezért kérjük az alábbiak közlését.
Az elnökség többsége elhatárolódik az ún. Demokrata Fórumos sajtóközlemény tartalmától és stílusától is. Nagy Imre Győző, Pék Ciprián, Kamarás László legfeljebb magánszemélyként tehet ilyen nyilatkozatot, de sem az elnökség, sem a Demokrata Fórum Szombathelyi Szervezetének taggyűlése nem adott erre nekik semmiféle felhatalmazást. Nyilatkozatuk megtéveszti mind az MDF szimpatizánsokat, mind pedig a szombathelyi polgárokat. Ezért mélységesen elítéljük az ilyen jellegű politikai kalandor akciókat és megfelelő párt fórumon kérjük számon, hogy miért tették mindezt.
A SZMJV Közgyűlésének feloszlatási kísérletét felelőtlen politikai lépésnek tartjuk.
Dr. Szabó Gábor, Rózsa Ferenc, Sákovics Csaba, Magyar József a Szombathelyi MDF Elnökségének tagjai
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!