30 millió forint tűnhetett el a szombathelyi szociális városrehabilitációból

A városi közgyűlésen hangzott el, hogy egy győri cég állhat a háttérben.

Vizsgálóbizottság létrehozását javasolta a városvezetésnek a közgyűlés mai ülésén Czeglédy Csaba (független) képviselő, a szociális és lakásbizottság elnöke.

Czeglédy kijelentette, a 25 lakást érintő szombathelyi városrehabilitációs program elszámolásánál visszaélés gyanújára bukkantak.

A program 198 millió forintba került, a képviselő szerint ebből 30 millió forint tűnt el. Hozzátette, a programot egy győri székhelyű cég irányította.

Nemény András polgármester (Éljen Szombathely!) azt mondta, ha szükséges, a városvezetés megteszi a szükséges jogi lépéseket az ügyben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet