Nem volt túl hosszú és túl heves sem a tegnapi közgyűlés
Megszűnik az Ady téri benzinkút, park lesz a helyén 2014. February 27. 08:43 , ehhez hasonlítottak kicsit a sajtótájékoztatók is. Ahol mindenki meg is jegyezte, hogy sikerült kívül tartani a kampányt, és hogy ez mennyire jó, mert így a város dolgaival tudtak foglalkozni. Hát, volt is mivel, tényleg döntöttek néhány fontos dologról, nézzük először ezt.
Támogatást a szombathelyieknek is!
Rögtön az ülés elején eldöntötték, hogy közel másfél milliárdért (1,45 milliárd pontosan) megveszik az Epcostól a jelenlegi területet, nyolc éves részletfizetéssel, az Epcos ennek fejében 10,5 milliárdos beruházást és 220 új munkahelyet ígért. És persze azt, hogy a jelenlegi, lakóterületek melletti helyéről kiköltözik az iparterületre
Elcihelődik az EPCOS - nagy tervei vannak a városnak 2014. February 18. 15:52 .
Balassa Péter (Jobbik) kijelentette, egyetértenek, de furcsállják, hogy a jelenleg ott dolgozó 1750 emberről szó sem esett. És arról sem, hogy – Balassa szerint – ez a 10,5 milliárd tulajdonképpen 6,5, mert az állam 3 milliárddal támogatja, a város meg beleteszi azt a másfél milliárdot. És feltette a kérdést, hogy akkor mennyibe is kerül egy új munkahely, mert így nem lehet pontosan kiszámolni, de olyan 20-25 millió körül van.
Viszont az EU már az előző hétéves költségvetési ciklusában is a kis- és középvállalkozásokat (kkv) támogatta elsősorban, a Jobbik programjában pedig a kutatás-fejlesztés hatékonyságának növelése szerepel. Szeretnék, ha a szombathelyi kkv-k is kapnának egyszer hasonló nagyságú állami vagy önkormányzati támogatást.
Nincs garancia
Azzal is egyetértettek volna, hogy most ne döntsenek, mert nem volt megfelelő az előkészítés, egy hatoldalas előterjesztés alapján nem lehet ilyen fontos ügyben dönteni – mondta.
Horváth Zoltán (LMP) szerint is fontos, hogy a városból kiköltözik a cég. De feltételezte, hogy nem csak a jelenlegi gyár területe, hanem annak környezete is szennyezett, ezt is meg kellene vizsgálni. És akkor már azt is, hogy a korábbi, ma már más célokra használt ipari területek milyen állapotban vannak.
Horváth Attila (MSZP-SZTKE) kijelentette, önmagában nem rossz az üzlet. Főleg, ha valóban lesz 220 új munkahely, és valóban nő a cég által befizetett iparűzési adó. Viszont ez utóbbira nincs garancia, ezért kérték, hogy a szerződésbe építsék be az elállási jogot, vagyis, ha a cég nem tudja teljesíteni az ígéreteit, akkor a város visszaadhassa a területet és visszakaphass a pénzt. Ezt a többség elutasította.
Önfenntartó üzlet
Horváth megjegyezte, megbíznak az Epcosban, nem bizalmatlanságról van szó, de ma elég bizonytalan a gazdasági helyzet. Hozzátette, beszéltek egy 3 milliárdos állami támogatásról, de erről semmiféle írásos anyagot nem láttak, pedig az megnyugtató is lehetne.
Szakály Gábor (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy közel kétéves tárgyalási folyamat előzte meg a döntést, és azzal alapjában véve mindenki egyetértett a közgyűlésben. Kijelentette, az önkormányzat elsősorban lakhatási célokra használja majd a területet, kevés a használható bérlakás.
Az evangélikus egyházközséget azért vonták be az ügybe, mert a Reményik általános iskola már régóta tervez bővítéseket, például tornaterem-építést, és így lesz erre hely. Hozzátette, a törlesztés fedezete biztosítva van az iparűzési adó többletből, így az üzlet önfenntartó.
Választást minden évben!
A másik nagy téma a költségvetés
250 milliót költ Szombathely az iskolákra 2014. February 20. 07:39 volt. Balassa szerint ez a hasra csapás költségvetése, a városvezetés sorra terjeszti be az igényeket, most éppen plusz 185 milliót, aztán rábízzák Molnár Miklósra, hogy gazdálkodja ki. Balassa úgy vélte, Molnár nélkül béna kacsa lenne a városvezetés, nélküle nagy bajban lennének, a Fidesznek láthatóan nincs pénzügyi szakembere.
Azt is megjegyezte, hogy miközben a sikereket hangoztatják, sorra el akarják adni a város ingatlanait. Miért kell eladni, ha ilyen jól állunk – kérdezte.
Horváth Zoltán egyszerűen a választásokat látta a költségvetés mögött, ami most tökéletes és szinte minden ágazat jól járt vele. Fel is vetette, hogy jó lenne, ha minden évben lenne valamilyen választás, mert akkor mindig ilyen lenne a költségvetés.
El akarták sunnyogni
Horváth Attila megjegyezte, hogy a polgármester megint ünnepi pillanattá akarta tenni a költségvetés elfogadását, ami azért nem rendkívüli, ilyen közgyűlési többség mellett. Kijelentette, a lényeg, hogy 10 milliárddal kevesebbel gazdálkodik a város, mint két éve, ez a Fidesz-féle önkormányzati reform következménye. Mert igaz, hogy kevesebb a feladat, és az adósságot is átcsoportosították, de sokkal kevesebb ügyben dönthet a közgyűlés, ezért is rövidebbek az ülések.
Horváth szerint a városvezetés el akarta sunnyogni a Falco-gyárhoz kért mobil mérőműszert, Czeglédy Csaba módosítója nyomán végül mégis elfogadták. Mint mondta, kétmillió forintról van szó.
Szakály Gábor azt emelte ki, hogy ez az első olyan költségvetés, amiben nincs adósság, nem is volt politikai vita róla. Közel 400 millió jut fejlesztésre, aminek jó részét utakra, hidakra, járdákra fordítják, olyan munkákra, amiket már korábban megterveztek, most el is tudják kezdeni.
Szavazatvásárlás?
De ehhez kellett az adósságkonszolidáció és egy fegyelmezett gazdálkodás, nem olyan, mint korábban, amikor hitelekből tömködték be a lyukakat – mondta. Azt is megjegyezte, hogy valóban óvatosan tervezték az iparűzési adót.
A Szent Márton kártya
Felmelegítik a Szombathely-kártyát 2014. February 24. 16:34 is megmozgatta a képviselők agysejtjeit. Balassa szerint a legjobb és legdemagógabb előterjesztés volt, a legjobb, mert jó volt az anyag, de a legdemagógabb, mert nem a választások előtt kellett volna így, hirtelen bedobni. Így egyszerű szavazatvásárlásnak tűnik a dolog – mondta. Megjegyezte, hogy az elnevezésről nem egyeztettek az egyházzal, és ha később valóban fejleszteni akarják, akkor azt be kellett volna mutatni.
Horváth Attila megint kifejtette, hogy a kártya minden szombathelyi lakosnak alanyi jogon adna kedvezményt a városi szolgáltatásokból, így arra elég lenne a lakcímkártya. Ez az egész három és fél éve volt a kampányígérete a Fidesznek, most a választások előtt gyorsan be is akarják vezetni, de csak ennyire futotta nekik.
Egyházellenes kijelentések?
A fő problémát abban látja, hogy aki eddig 24 500-ért nem vette meg a színházbérletet, az most 22 050-ért sem fogja megvenni. Ő is megjegyezte, hogy ha vannak fejlesztési tervek, akkor azt be kellett volna mutatniuk. Kijelentette, ők egy turisztikai kártyában gondolkodnak, és megdöbbent, amikor a város turisztikai cégének vezetője azt mondta, ennek semmi értelme, mert Szombathelyen nincs sok látnivaló.
Szakály Gábor szerint már tíz éve beszélnek erről a kártyáról, és az előkészítés során több város hasonló akcióit is megvizsgálták. Ott bevezették, majd az igények alapján módosították a kártyákat, itt is ezt tervezik. Úgy vélte, a kártya erősíti a szombathelyiek identitását, és összesíti, egyértelműbbé teszi a városi szolgáltatásokat.
Aztán egyházellenes kijelentéseknek minősítette a kártya neve miatti kritikákat, mert – mint mondta – Szent Márton Szombathely legismertebb alakja, és szükséges is a kultusz ápolása.
A SZOVA halálos ítélete
És akkor nézzük, miről beszéltek még a képviselők a sajtótájékoztatókon. Balassa megemlékezett az elhunyt Novák Dezsőről, akit csodálatos embernek és csodálatos játékosnak tartott. Előhozta a SZOVÁ-nál zajló nyomozást, kijelentette, Vörös Lajos ellen már vádat is emeltek, közben a városvezetés lapít, nem vállalja a kínos ügyeket.
A SZOVA gazdálkodását is megemlítette, a cég azt írta a tulajdonos önkormányzatnak, hogy 2015-ben tulajdonosi segítségre lesz szüksége, különben baj lesz. Balassa a kötvénykibocsátást okolta a nehéz helyzetért, ami – szerinte – a cég halálos ítélete. És meg kell keresni a pénzügyi és politikai felelőst.
Azt is kifogásolta, hogy a vagyongazdálkodásban megint rengeteg ingatlant ítéltek eladásra. Szerinte inkább helyi vállalkozások bevonásával fel kellene újítani az önkormányzati lakásokat, ahelyett, hogy eladnák őket.
Fizessenek a pártok!
Megjegyezte, reméli, hogy a következő másfél évben felújítják a 11-es Huszár úti laktanyát, különben nagyon rossz körülmények közé kerülne a milánói világkiállítás magyar pavilonja.
Horváth Zoltán a herényi kulturális és sportegyesület támogatását emelte ki. Az összeget a kulturális bizottság nem támogatta, a közgyűlés viszont megemelte a virágút 1,5 millióját 6 millióra, a kulturális központét pedig 3 millióról 4,5 millióra. Horváth szerint a Fidesz úgy gondolkodik, hogy a virágút maradjon meg városrészi rendezvénynek, de közben a város egyik legjelentősebb fesztiváljává nőtte ki magát.
Kitért a választási plakátolási szabályokra, szerinte nem kellene ingyenes plakátolást engedni a pártoknak. Akinek van pénze legyártani 150 plakátot vagy megállítótáblát, annak arra is van, hogy helypénzt fizessen. Megjegyezte, hogy az értékesítésre kijelölt ingatlanok közül kivették a régi strand területét, a Szent Györgyi iskola épületét és a Petőfi utcai kollégiumot.
Kerülik a kényes ügyeket
Ezeket évek óta el akarják adni, úgy látszik, rájöttek, hogy hiába. És megemlítette, hogy az országos horvát kisebbségi önkormányzat a Szent Györgyi épületéről tárgyalt a városvezetéssel, ott horvát gimnáziumot akartak indítani. De semmit nem tudni arról, hogy áll most ez az ügy.
A végén megismételte, hogy nyilvános vitára hívja ki a választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeit.
Horváth Attila szerint érthetetlen, hogy a városvezetés mennyire figyelmen kívül hagyja a hagyományokat, miközben magát konzervatívnak nevezi. Összevissza állítják össze a napirendet, nem közvetítheti a tévé az ülést. Ráadásul most minden előzetes egyeztetés nélkül két héttel előbbre hozták a márciusi ülést. Horváth szerint jól látható, hogy nem akarnak belemenni semmiféle vitába és kényes ügybe a választások előtt.