Közlekedési káoszról, bűncselekményekről, önkormányzati cégek vezetőinek béremeléséről is szó volt a sárvári közgyűlésen

Volt olyan napirendi pont, amelyet zárt ülésen tárgyaltak a képviselők.

Megtartotta májusi ülését Sárvár képviselő-testülete. A város 2024-es közbiztonsági helyzete is téma volt, amelyről dr. Gulyás Ferenc rendőrezredes, a Sárvári Rendőrkapitányság vezetője számolt be - írja a Sárvár Lendületben Facebook-oldal. Mint mondta, a tavalyi év legfontosabb feladata az volt, hogy megőrizzék Sárvár magas színvonalú közbiztonságát és közrendjét. Elhangzott, a lakosság biztonságérzete stabil, a közterületek, közösségi életterek és nyilvános helyek közbiztonsága, közrendje szilárd. 2024-ben 336 bűncselekmény vizsgálatát fejezték be, ez 19,1 %-os növekedés az előző évhez képest. Továbbra is vagyon elleni bűncselekményeket követtek el a legnagyobb számban. Csalást 57, online elkövetett csalást 47, lopást 51 esetben regisztráltak. A nyomozás eredményességi mutató 77,2%-os volt.

Facebook/Sárvár Lendületben

Strompová Viktória képviselő a Gárdonyi iskola környékén reggelente kialakuló közlekedési káosz megoldásában kérte a rendőrség segítségét. Gácsi Tibor és Németh Róbert a gyorshajtókkal szembeni határozott fellépést szorgalmazta, illetve a csendháborítások ügyében kért a Sárváriakért Egyesület képviselője segítséget a rendőröktől.

Máhr Tivadar alpolgármester köszönetet mondott a rendőrség munkájáért, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Kertvárosban is úgy érzékeli a lakosság, hogy nőtt a gyorshajtók száma.

A rendőrkapitány a példamutatást hiányolja a szülőktől, akik szinte az iskola kapujáig viszik reggelente a gyermekeiket. Reagálva az elhangzottakra, fokozottabb közterületi jelenlétet és több sebességmérést ígér. A csendháborítások esetén pedig arra kérte az érintetteket, hogy bátran hívják a rendőrséget. Elmondta még, hogy a Rákóczi utcába kihelyezett trafipax-szal több ezer mérést végeztek, eddig kettő gyorshajtót fogtak, visszatartó ereje van az eszköznek.

A májusi ülés zárt részében tárgyalták az önkormányzati tulajdonú cégek 2024. évi mérleg beszámolóit. A Sárváriakért Egyesület képviselői nem támogatták a zárt ülésen való tárgyalást. Ezzel kapcsolatban Máhr Tivadar alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzati cégek beszámolói nyilvánosak, bárki számára megismerhetőek, azokat a jogszabályoknak megfelelően közzéteszik a gazdasági társaságok. Ugyanakkor a tárgyalásuk során – és a mostani testületi ülés erre volt példa - olyan érzékeny információk is elhangozhatnak, amelyek a cégek - ezáltal a tulajdonos önkormányzat - üzleti érdekeit sértik vagy sérthetik, így az önkormányzat és az ügyvezető között kell maradniuk.

Felülvizsgálták a képviselő-testületi ülésen az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatóinak alapbérét és a felügyelő bizottságok tagjainak tiszteletdíját. A cégeknél az alkalmazotti bérekkel azonos mértékben emelkedtek az ügyvezetői bérek, így a Sárvári Gyógyfürdő Kft.-nél 7 %-kal, a Sárvári Városgondnokság Nonprofit Kft.-nél, a Sárvári Média Nonprofit Kft.-nél és a Sárvári Sportfólió Kft.-nél 10-10 %-kal. A fürdő esetében még nem történt meg a béremelés, de Kondora István polgármester garanciát vállalt arra, hogy megkapják a dolgozók a 7%-os béremelést. A felügyelő bizottságok tagjainak tiszteletdíjai nem emelkedtek.

Tárgyalták az ülésen a 2024. évi költségvetési maradványok felhasználásáról szóló határozatot. Ebből a maradványból fordítanak többek között 1 millió 950 ezer forintot a „Hurrá, elsős vagyok!” ajándékutalványra, amivel minden első osztályos tanulmányait kezdő általános iskolás kisdiák 15 ezer forintos vásárlási utalványt kap alanyi jogon. Módosították az ülésen az önkormányzat 2025. évi költségvetését, amelyre a folyamatos gazdálkodás, az előző évi pénzmaradvány és a kapott költségvetési támogatások miatt volt szükség.

Módosították az ülésen az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát is. Így minden hónap negyedik szerdáján 16 órától ülésezik a jövőben a sárvári képviselő- testület. Döntöttek arról, hogy a Batthyány utca 9. szám alatt található önkormányzati tulajdonú ingatlant ingyenes használatba adják a Sárvári Nagycsaládos Egyesület részére 2027. május 31-ig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet