Az elmúlt hétvégén egyezett meg végül a sokszínű ellenzéki összefogás, hogy senkit sem rekesztenek ki maguk közül. Az MSZP és az Együtt-PM már hónapokkal ezelőtt összeállította a közös egyéni képviselőjelöltek névsorát és a közös listát is, most viszont bevették a buliba a DK-t és Fodor Gábor liberális pártját is.
13 egyéni helyet kap a DK
Így most új listát hirdetnek, az előkelő, biztos befutó helyeket a szervezetek vezetői kapták. Az első Mesterházy Attila, vagyis ő lesz a közös miniszterelnök-jelölt, ezen nem változtatott az elmúlt néhány nap. A második helyen Bajnai Gordon áll, néhány sajtóinformáció ugyan azt állította, hogy nem akar a parlamentben politizálni, de ezek tévesnek bizonyultak.
Gyurcsány Ferenc kapta a lista harmadik helyét, a negyedikre került Fodor Gábor, a Liberális Párt vezetője, eggyel lejjebb szorítva ezzel Szabó Tímeát. Az Együtt-PM társelnökét. Kuncze Gábor is felkerült a listára, mégpedig a Demokratikus Koalíció jelöltjeként. A végleges verzió szerint 72 egyéni választókerületben MSZP-s, 12-ben DK-s, 22-ben pedig Együtt-PM-es képviselőjelölt indul. Kuncze Gábor a DK képviselőjelöltjeként indul Szigetszentmiklóson.
Az ellenzéki szervezetek ma délben akartak sajtótájékoztatót a Parlamentben, ám Kövér László kitiltotta őket onnan. A házelnök ezt azzal indokolta, hogy az épületben csak országgyűlési képviselők tarthatnak sajtótájékoztatót. Így a közeli képviselői irodaházba mentek át sajtót tájékoztatni.
Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a vasi ellenzéki egyéni képviselőjelölteknél
Ők már biztosan indulnak a választásokon 2013. December 18. 08:03 lesz-e változás, és azt sem, hogy a DK 13 listás helye hátrébb sorolja-e az eddig biztos befutó helyén lévő
Befutó helyen két szombathelyi MSZP-s politikus 2013. October 16. 14:16 két szombathelyi MSZP-s jelöltet, Nemény Andrást és Szücs Gábort.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!