Közös megegyezéssel bontott szerződést az Egis Körmend és Mócsán Bálint

Sérülése miatt már nem léphetett pályára ebben a szezonban.

Az Egis Körmend közleménye:

Tisztelt Szurkolóink

Hónapok óta várunk arra, hogy Mócsán Bálint újra egészséges legyen és pályára léphessen az Egis Körmend színeiben. Sajnálatosan azonban a felépülése nagyon elhúzódik, az idei szezonban már egészen biztosan nem léphet pályára. A csapat vezetése és Bálint áttárgyalták a jelenlegi helyzetet és arra jutottak, hogy közös megegyezéssel szerződést bontanak. Mielőbbi felépülést kívánunk Bálintnak! Reméljük, hogy láthatjuk még körmendi színekben!

A piros-feketék Facebook-oldalukon jelentették be, hogy távozik a csapattól Mócsán Bálint, aki hosszú ideje sérüléssel bajlódik. A felek közös döntést hoztak – írja a BB1.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport