Kozsót tízmilliós csalással vádolják

Börtönbe is kerülhet.

A legfrissebb hírek szerint Kozsót jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolják, amiért bíróság elé kell állnia és akár öt év börtönre is ítélhetik. A zenész még 2015-ben 10 millió forintot kért kölcsön az egyik alkalmazottjától, ám a nő később hiába követelte vissza az összeget. Kozsó ügyvédje viszont állítja, védence már megfizette a kölcsönt – írja a Blikk.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a zenész külföldön is meglátogatta a nőt, akitől a vállalkozásához kért segítséget. A zenész egy bárral egybekötött hostelt szeretett volna nyitni, azonban ennek a felújításához 25 millió forintra volt szüksége. Azt ígérte a sértettnek, hogy ha rendelkezésére bocsátja a felújításhoz szükséges összeget, akkor 50 %-os részesedést ad neki a későbbi bevételből. A nő végül több részletben 10 millió forintot adott Kozsónak, ám rá egy évre, 2016-ban meggondolta magát, és visszakérte a pénzt.

A terheltnek a hostel és bár létrehozása valójában nem állt szándékában. Célja kizárólag az volt, hogy a sértettől pénzt szerezzen, amely összeget saját céljaira fordította” – írja a Fővárosi Törvényszék tájékoztatójában, idézi Blikket a 168ora.hu.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű