Kreatív felhívással keres technikatanárt egy budapesti általános iskola

Semmi jóval nem kecsegtetnek az álláshirdetésben.

Nem mindennapi álláshirdetésben keres technikatanárt a budapesti Vajk-sziget Általános Iskola. Az iróniával és humorral fűszerezett felhívásban azt írják:

Téged keresünk, ha érdekel a versenyképes jövedelem, a három hónapos nyári szünet, a társadalmi megbecsülés, de le tudsz róluk mondani.

De a juttatások résznél sem spórolták ki a „kecsegtető” lehetőségek felsorolását. A fizetésről azt írják, „ majdnem elég egy hónapra, így legfeljebb kétféle mellékjövedelemről kell gondoskodni”. Ugyanakkor korlátlan túlóralehetőségre is van lehetőség – ingyen. Valamint kiemelik: „előnyt jelent olyan háztastárs, élettárs vagy szülő, aki el tud tartani”.

A felhívás szövege közé pedig beszédes mémeket tűzdeltek. A technikatanár kifogyott, tanító nem is volt – olvasható az egyiken.

Tanár álláshirdetés
Vajk-sziget iskola

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet