Lánczi Tamás szerint Brüsszel rendelte meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal beszántását

Az intézmény vezetője úgy véli, az Európai Bizottságnak nem a hivatallal, hanem "a magyar szuverenitással" van baja.

"A nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény eltörlését Brüsszel rendelte meg" - kezdi Facebook-posztját Lánczi Tamás, a hivatal vezetője, amelyben arra a tiszás törvényjavaslatra reagált, amely szerint megszüntetnék Benyújtotta a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot a Tisza June 03. 09:57 a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Ebben - egyebek mellett - azt írták,

a Szuverenitásvédelmi Hivatal tényleges közfeladatot nem lát el, létrehozása pusztán politikai szándékot és érdeket szolgált, valódi célja az volt, hogy politikai célból nyomást gyakoroljon az állampolgárokra, illetve egyes szervezetekre, sajtótermékekre.

Lánczi úgy véli, az Európai Bizottság szándéka a kezdetektől "nyilvánvaló" volt. "Már elfogadása előtt támadták, később pedig kötelezettségszegési eljárást is indítottak a szuverenitásvédelmi törvény ellen" - írta, majd hozzátette, a bizottságnak valójában nem a hivatallal, hanem "a magyar szuverenitással" van baja.

"Alkotmányos küldetése miatt a Hivatal a kezdetektől útjában áll mindazoknak az erőknek, amelyek fel akarják számolni Magyarország önrendelkezését" - tette hozzá, majd így folytatta:

"A folyamatos támadások ellenére a Hivatal az elmúlt több mint két évben leleplezte és nyilvánosan bemutatta azt a külföldről finanszírozott hálózatot, amely nyomásgyakorlással és dezinformációs kampányokkal rendszerszintű – és végül eredményes – politikai beavatkozást hajtott végre a magyar közéletben."

"Egy állami szerv ugyan megszüntethető, de a szuverenitás eszményét és az önrendelkezés iránti vágyat soha nem lehet kitörölni a magyar patrióták szívéből. Ezért mindig lesznek olyanok, akik nem lemondani akarnak a szuverenitásról, hanem küzdenek érte" - zárta a bejegyzést Lánczi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet