Őzet ütött el egy lassan haladó Skoda Bucsu és Bozsok között - elpusztult a vad

Az osztrák rendszámú személyautó lassan haladt Bozsok irányába, mivel a sofőr tartott a vadbalesetektől ezen a szakaszon. Így sem úszta meg az ütközést, de a járműben nem keletkezett nagyobb kár.
Személyi sérülés nélküli vadbaleset történt a 8717-es úton Bucsu és Bozsok között, azon a szakaszon, ahol az osztrák határ szó szerint kőhajításnyira van az úttól . (Kb. 16 méterre, kerítés nélkül.)

Az osztrák rendszámú Skodát egy osztrák asszony vezette, aki nagyon sajnálta az esetet és elmondta, hogy nem tudta elkerülni az ütközést. Az őz balról ugrott a kocsi elé és a balesetben a helyszínen kimúlt.

A sofőr elmondta, hogy kifejezetten lassan vezetett, mert tart a vadbalesetektől. Folyamatosan figyelte az út melletti szakaszt, de ez sem volt elég a baleset elkerüléséhez. Azzal nem volt tisztában, hogy vajon Ausztriához hasonlóan kell-e ilyenkor rendőrt hívni Magyarországon (kell), ezért tárcsázta a segélyhívót.

Hiába haladt lassan az elővigyázatos sofőr, elütötte az autó elé ugró őzet
TM/Nyugat.hu

A rendőrség értesítette az illetékes vadásztársaságot.

Megelőzendő a félrevezető hozzászólásokat sokadszorra is leírjuk, hogy a sofőrt ilyenkor nem büntetik meg és nem kell kifizetnie a vad értékét sem. Mindenki a saját kárát állja. Az autóvezetők esetében a teljeskörű Casco jelenthet kárenyhítést.

Az állat az ütközéskor kimúlt
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló