A vasi országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatait még múlt
Hende Csaba tavaly egy 5,5 milliós Skoda Superb-et kapott ajándékba, Bana Tibor pedig lecserélte autóját 2018. February 02. 14:10 héten letudtuk, eget verő vagyonosodást nem lepleztünk le, annyi izgis tényt azért találtunk, hogy például Hende Csaba ajándékozás után kapott egy 5,5 milliós Skoda Superb-et.
Előzetesen csak annyit, hogy legyen egy kis rálátásuk a témára: a magyar parlament legaktívabb képviselője 2014 óta Rétvári Bence, az Emmi államtitkára, aki az elmúlt négy évben, nem vicc, összesen 1239-szer kért szót. Csak tavaly 155 felszólalást tett.
Még egy kis országos kitekintés
Az elmúlt négy évben Bíró Márk (Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője) egyetlen egyszer sem gondolta úgy, hogy a parlament ülésein véleményt kéne bármiről is nyilvánítania. Ahogy a fideszes roma politikus, Farkas Flórián sem szólalt fel immár 5 éve, aki a Lungo-Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség vezetője. (Úgy látszik, a romakérdés ki lett pipálva Magyarországon.) De az elmúlt 4 évben Kubatov Gábor és Simonka György is csak hallgatott a magyar parlamentben.
Most viszont akkor nézzük meg, melyik vasi képviselő mennyire volt aktív az országgyűlésben:
Ágh Péter
Fiatal kora ellenére Ágh Péter 2006 óta kapja a magyar országgyűléstől a fizetését (emellett miniszteri biztos is, de ez most mellékes). A parlament.hu adatai szerint a Fidesz vasi politikusa az elmúlt négy évben összesen 64-szer szólalt fel. A tavalyi évben 7 alkalommal interpellált.
Legutóbb épp december elején szólalt fel annak kapcsán, hogy
Hol tart a munka a Vas megyei bölcsődékért, óvodákért, iskolákért?
Többnyire Vas megyei témákban kért szót, Vép és Vasszilvágy évfordulói kapcsán például, vagy a Szombathely-Kőszeg közötti közúti rendszer fejlesztéséért. De a képviselő rendre szót emelt nemzetünket érintő sorskérdésekben is. Például kifejtette véleményét arról,Hogyan képes megvédeni Magyarország Európa és hazánk határait, miközben szerte a világon tombol a terrorizmus?
. Márciusban pedig arra kérdezett rá, hogymegfelelőek-e a feltételek az esetlegesen növekvő migrációs nyomás kezeléséhez?
vagy áprilisban nem hagyhatta szó nélkül azt sem, hogyállítsuk meg a migránsbizniszt
.Mérlege:
Bana Tibor (Jobbik)
Bana Tibor legalább kétszer olyan aktív az országgyűlésben, mint Ágh, 2014 óta 138-szor szólalt fel. Sokkal aktívabb volt a mostani ciklusban, mint az azt megelőző négy évben, amikor úgyszintén képviselő volt.
A tavalyi évben 18 alkalommal kért szót, legutóbb december elején volt egy vezérszónoki felszólalása:
A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról.
Mérlege:
Hende Csaba (Fidesz)
Régi motoros, 1998 óta állandó tagja a magyar országgyűlésnek, ő Hende Csaba.
A legaktívabb 1998-2002 között volt, akkor 408 felszólalást tudhatott magáénak. 2014 óta, a mostani ciklusban már jóval visszafogottabb felszólaló. Az elmúlt négy évben 49 esetben két szót, tavaly mindössze 3-szor. Az egyik téma, mi más volt, mint: a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezése, még októberben. Ez volt az egyetlen Vas megyei téma amit érintett tavaly.
Mérlege:
V. Németh Zsolt (Fidesz)
Mérlege:
Ha a statisztikát nézzük, V. Németh Zsolt a legaktívabb 4 évét tudhatja maga mögött. Ő is, mint egykori MDF-es frakciótársa, Hende 1998 óta képviselő. 2014 óta, ebben a mostani ciklusában 95 felszólalása volt, de legtöbbször "környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár"-i minőségében közölt valamit. Idén 9-szer hallatta a hangját az országgyűlésben, jórészt környezetvédelmi kérdéseket válaszolt meg, de Bana Tibor Őrséggel kapcsolatos felvetésére is ő reagált.
Tehát egyértelműen a legaktívabb Vas megyei képviselő 2014 óta, úgy a tavalyi évben is az ellenzék (Jobbik) padsoraiban helyet foglaló Bana Tibor volt.