Pénteken markáns hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására jelentősen visszaesik a hőmérséklet. A nyugati és északi megyékben a hétvégén és a jövő hét első napjaiban már fűtésre is szükség lehet - írja mai előrejelzésében a kiderül.hu.
Pénteken ugyanis nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, néhány órás napsütés elsősorban a Tiszántúlon várható. Délelőtt még inkább csak a nyugati és északi megyékben, délután már másutt is egyre többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani. A déli szél sokfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik, majd estétől a Dunántúl északi felén már északnyugatira fordul az áramlás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 és 30, a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben azonban csak 21 és 24 fok között alakul.
Az elkövetkező napokban viszont már jóval hűvösebb lesz és bármelyik nap számíthatunk csapadékra, mert egymást váltják az érkező csapadékzónák. Éjszakánként 5-10 fok környékén alakul a hőmérséklet, de nappal sem emelkedik 20 fok fölé.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!