Lehet, hogy zuhanyoznia kell a balatoni fürdés után: megjelent a fonalas kékalga

Fonalas kékalga jelent meg a Balatonban a tó nyugati és déli partjainál, a Keszthelyi-medence mintegy felét érintve, a helyzet naponta változhat - közölte Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa.

A tihanyi intézet kutatója elmondta: ez nem az a faj, amely 2019-ben algavirágzást okozott, hanem egy kora nyári alga, amely már június elején is okozott kisebb riadalmat, majd eltűnt. Egymást követő kánikulai napokon nagyobb kiterjedésben is megjelenhet a vízfelszínen, és szeles időjárás hatására ismét eltűnhet - tette hozzá.

Beszámolója szerint a keddi, nyílt vízen vett mintáikban nem volt határérték feletti a víz A-klorofill koncentrációja a teljes vízoszlopot tekintve, de a strandokon, ahol a széljárástól függően nagyobb algatömeg gyűlhet össze, előfordulhat ilyen érték.

A fonalas kékalga képes lehet toxintermelésre, ezért célszerű lenne a kánikula idején akár naponta ellenőrizni a strandok vízminőségét, illetve ahol algásodást tapasztalnak, ott az embereknek fürdőzés után lezuhanyozniuk - mondta a szakember. A vízügytől kaptak szerdai vízmintákat is, amelyeket csütörtökre értékelnek ki.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek