A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége a 116-123 segélyhívó vonal nagymértékű leterheltsége és a még hatékonyabb szolgáltatásnyújtás érdekében újabb telefonvonalat tesz elérhetővé a hívók számára – közölték hétfőn.
A kialakult koronavírus helyzet következtében a korábbi magas hívásszám tovább emelkedett – írták közleményükben. A jelenlegi, a nap 24 órájában térítésmentesen elérhető hívószámot tárcsázók problémáit több száz önkéntes (párhuzamosan 8-12 ügyelő) fogadja.
Ezért 2020. április 20-án 19.00 órától a 06-80-810600 vonalon is fogadják a hívásokat a LESZ önkéntesei. Ezen a számon az önkéntesek hétfőtől 19.00-tól szerdán 15.00-ig, illetve csütörtök 19.00-tól vasárnap 7.00-ig várják a hívásokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!