Ma gyereknap van, vigye ágyba a reggelit kicsinyének

De csak nálunk, az ENSZ-é november 20-a.

Ma gyermeknap van, de nem volt ez mindig így, és nem is mindenhol ekkor tartják. A történelem legelső feljegyzett gyermeknapját 1857-ben ünnepelték az Egyesült Államokban, a Massachusetts állambeli Chelsea univerzalista templomában, ahol Dr. Charles Leonard tiszteletes külön misét tartott a gyerekeknek. Ez június második vasárnapján történt, és azóta is sok helyen ekkor tartják a gyermeknapot Amerikában.

A világ országai közül először Törökországban nyilvánították hivatalosan nemzeti ünneppé a gyermeknapot, 1920-ban, de azóta sincs egyetlen közös dátum; a világon mindenütt máskor ünneplik. A legtöbben június 1-jén, mert a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1950-es moszkvai kongresszusán ezt a napot nyilvánította a nemzetközi gyermeknapnak. Majdnem minden exkommunista ország azóta is ekkor tartja a gyereknapot, Magyarország viszont pont nem.

1959. november 20-án az ENSZ elfogadta a gyermekjogi nyilatkozatot, ezért az ENSZ szerint a gyereknap erre a napra esik. Nálunk a gyerekjogok világnapja néven fut, amikor is a legtöbb hivatal megnyílik a kiskorúak előtt. - Ennyi a hivatalos tudnivaló, akkor tehát lehet menni sütizni lufival a kézben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet