Sárgyűjtő-készítő akcióval siet a fecskék megmentésére a vasi Momentum

Közel felére csökkent a fecskék száma Magyarországon az elmúlt években.

Az elmúlt évtizedekben drámai mértékben tűntek el a fecskék Magyarországról. A Magyar Madártani Egyesület szerint így csökkent ezeknek a gyönyörű és hasznos madárfajoknak a populációja: molnárfecskék száma 65 százalékkal, a füsti fecskéké 44 százalékkal, a partifecskéké 30 százalékkal csökkent CSAK az utóbbi 10 évben – kezdte közleményét Lukács Dániel, a Momentum Mozgalom Vas megyei elnöke.

Mindebben pedig nagy szerepük van az embereknek is, ezért a Momentum azonnali kormányzati lépéseket sürget, valamint társadalmi összefogásra is hívják a magyarokat, hogy együtt megakadályozzák a fecskék további pusztulást.

Ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ajánlásai alapján aktivistáik sárgyűjtőket készítésbe kezdtek, hogy ezzel segítsék a fecskéket és arra kérnek mindenkit, aki csak tud, szálljon be a kezdeményezésbe.

Lukács Dániel például a Facebook-csoportban azzal büszkélkedett el, hogy 3 hete helyezte ki a sárgyűjtőt otthon. Amíg a fűben volt, a darazsakon kívül nem járt oda más, de amikor feltette a farakás tetejére, hamar megjelentek a fecskék. Azt pedig, hogy jól látható helyre kerüljön a sárgyűjtő, azért is ajánlja, hogy a fecskék ne legyenek a macskák áldozatai.

Közzétette: Lukács Dániel - Momentum – 2020. május 10., vasárnap

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos