Meghalt a magyar sérült
A Kronen Zeitung értesülése szerint meghalt a balesetben korábban megsérült magyar nő.
Korábban írtuk
A hívők a sziget Funchal nevű fővárosától mintegy öt kilométerre lévő botanikus kertben egy forrásnál gyűltek össze, ahol egy Mária-kegyhely van. Egy kétszáz éves tölgy dőlt rájuk. Az emberek a Nossa Senhora do Monte (Montei Miasszonyunk) nevű ünnepet tartották volna meg, amikor a baleset megtörtént - írja a Kronen Zeitung.
12-en haltak meg, ötvenen megsebesültek. A francia és a spanyol hírügynökségek szerint a sérültek között egy-egy magyar, francia és német van. Hét sérült állapota súlyos. Madeira regionális kormánya háromnapos gyászt hirdetett meg.
Úgy tudni, a 200 éves tölgyfát már három évvel ezelőtt veszélyesnek minősítették, figyelmeztettek is arra, hogy bármikor kidőlhet, de semmi sem történt. Most gyökerestül szakadt ki a földből.
Ez a madeirai vallási fesztivál a katolikus egyház egyik nagy ünnepéhez, Mária mennybevételéhez kapcsolódik. A Montei Miasszonyunk Funchal védőszentje, ünnepnapja a sziget legnagyobb és leghíresebb ünnepe, amelyre hagyományosan sokan zarándokolnak el az egész világból Madeirára. Az áldozatok a fa mellett lévő kegytárgyboltban akartak gyertyát venni.