Mint minden sportágban, úgy a Magyar Táncsport Szakszövetség Akrobatikus Rock and Roll szakágának versenysorozatát is nagyban befolyásolta a pandémiás helyzet. Most azonban kezd visszatérni minden a normális kerékvágásba, így végre jöhetett is egy verseny. Június 12. és 13. között a Pestszentimre Sportkastély adott otthont az országos rocky-versenynek, ahol díjazták a 2020-as év minősített sportolóit és a ranglista kupákat is átadták.
A vasi táncosok ezúttal három egyesülettel képviselték magukat az országos viadalon: a Molnár Nóra vezetőedző által irányított Galaxy RRC, a Koszogovits Norbert vezette celldömölki Rocky-Dilly ARRC, és a Visnyovszky Gergő által irányított tanakajdi White Tiger RRC.
Döntős páros eredmények:
2020 éves minősítésben:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!