Magyar mutyik: negyedmilliárdos strand raklapokból, bringapark helyett sufni

Hadházy Ákos kreatív megoldásokat talált a közpénzek és az EU-s források felhasználására.

Nyugágyak helyett lefestetlen raklapok a tóparton, bringapálya helyett fakapu, sufni és egy kis fahíd - csak néhány eset azok közül a korrupciógyanús ügyek közül, amiket Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tárt fel az elmúlt napokban – vette észre a 168ora.hu.

A hazai korrupció elleni fellépés élharcosa égbekiáltó visszaélésekről számolt be a Facebook-oldalán. A kormányzati, önkormányzati és uniós támogatásokkal való visszaélések egészen kreatív megoldásokat eredményeztek, legalábbis a képviselő által bemutatott képek és tervek szerint.

Mutyi
Facebook

Hajdúhadházon például bringapark helyett „egy maximum húsz négyzetméteres sufnit, két stilizált fakaput, néhány deszkát, farönköt, murvát és egy kis fahidat" helyeztek le, miközben a beruházás keretösszege 31 millió forint volt.

A költségeket fele-fele arányban osztotta meg egymás közt a kormány és az önkormányzat. A politikus megjegyezte, annak ellenére, hogy a családja ebből a faluból származik, lehetetlen kideríteni, hogy az „alsóhangon 20 milliós felár kinek a zsebében landolt." - írja Hadházy Facebook oldalán.

Mutyi
Facebook

Nyékládházán még ennél is furcsább „fejlesztéseket" fedezett fel a független képviselő. A 100 millió forint EU-s támogatásból készített strandon ugyanis a pályázatban szereplő kerti bútorok, nyugágyak helyett néhány lefestetlen raklapot helyeztek le a Nyéki strand partjához.

Az öltözőnek, pénztárnak és értékmegőrzőnek szánt egységeket pedig konténerekben helyezték el. Hadházy Ákos továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy az eddig ingyenesen használható partszakaszt körbekerítették, így a strandolni vágyók ezentúl csak ezer forintos díj fejében vehetik igénybe a partot.

Mutyi
Facebook

A képviselő becslései szerint a beruházást a feléből is meg lehetett volna oldani. Helyi látogatása során pedig arra is figyelmes lett, hogy a strand mellé egy szabadidőparknak nevezett területet is elhelyeztek, amelynek költsége 150 millió forint volt.

A beruházás részeként egy műanyag kosárpályát, egy homokos röplabdapályát, 30 lámpaoszlopot és három konténert helyeztek el. A két beruházás összesen tehát összesen negyedmilliárd forintot emésztett fel.

Mutyi
Facebook
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet