Megnyerte első mérkőzését Kemény Dénes legénysége a szombathelyi ING-Kupa vízilabda-tornán. A Tófürdőn rendezett esemény az utolsó felkészülési mérkőzéssorozata a mieinknek az európa-bajnokság előtt.
14–8-ra nyert Magyarország: az első negyedben még futottunk az eredmény után (3–3 lett a vége, de mindig a németek vezettek), azonban a második nyolc perc elején négy gólt dobtunk zsinórban. Madaras és Benedek ekkor 2-2 gólnál járt.
A harmadik negyed elején elaludt a csapat: 7–4-ről egyenlítettek a germánok. Ekkor megrázták magukat a fiúk, és hat gólt dobtak sorozatban - az utolsó periódus elejére el is döntve a találkozót. A magyar csapat legeredményesebbje Madaras Norbert volt, aki öt gólig
jutott.
könnyen vették mieink az akadályokat
Lovagi Milán
Szombaton 18:00 órától Montenegro ellen játszik Kemény Dénes legénysége. Addig nézzék meg a pénteki napon készült fotógalériánkat, ami a görög-montenegrói és a magyar-német meccsek pillanatait idézi fel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!