Magyar Péter: "Orbán Viktor ezt régen másképp csinálta"

Az is kiderült, hogy a Tisza párt indul az önkormányzati választáson is, a megyei listákon lehet majd rájuk szavazni.

„Orbán Viktor ezt régen még másképp csinálta, mert emberek közé menni, bele mert nézni a választói szemébe” – mondta hétfőn az RTL-nek Magyar Péter, miután Orbán Viktor egy nemesgörzsönyi magtárban indította a kampányát "Rendbe fogjuk hozni a dolgokat" - Egy magtárban indította el kampánykörútját Orbán 2024. April 22. 14:42 .

Magyar arról is beszélt, hogy nem választási pártban gondolkodnak, illetve nem rövid és egyszerű harcra készülnek, hanem tégláról téglára le fogják bontani a rendszert. Mint kiderült, terveik szerint indulnak az önkormányzati választáson, a megyei listákon lehet majd a pártjukra szavazni, ráadásul egyre több helyen sikerül megállapodni polgármesterségért, képviselőségért induló civil jelöltekkel a támogatásról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet