"Eljött Orbán Viktor gyurcsányi pillanata, jelenleg már a kormányzás teljes összeomlását látjuk" - írja a Tisza Párt elnöke.
"Eljött Orbán Viktor gyurcsányi pillanata, jelenleg már a kormányzás teljes összeomlását látjuk" - írja közleményében Magyar Péter. Szerinte a kormány csak látszatpolitizálást folytat.
A Tisza Párt elnöke az alábbiakat hozza fel érvként:
"Nem fogadták el az átláthatósági törvényt";
"Nem gólt, hanem óriási öngólt lőttek a mai rendezvény megkísérelt tiltásával is";
"Nem bizonyították a TISZA elleni hazug kémvádakat";
"Nem volt tavaszi nagytakarítás";
"Nem kaptak áfa visszatérítést a nyugdíjasok";
"Nem volt gazdasági repülőrajt";
"Nem sikerült letörni az inflációt";
"Nem köszöntött be a béke Trump megválasztásával".
Magyar azzal is vádolja a kormányt, hogy titokban eladósítják az országot, szerinte "összeomlott a vasút és haldoklik az állami egészségügy."
"Orbán másoknak akart ártani, de magának és a bűntársainak ártott a legtöbbet. 288 nap múlva ennek közösen véget fogunk vetni" - zárja a levelét a Tisza Párt elnöke.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!