Magyarok az olimpián kedden hajnalban

A tokiói olimpián kedd reggel többek között birkózóink és kajakosaink is versenyeztek, utóbbiak három érmet is szereztek Magyarországnak.

Atlétika: Szögi István előfutamában a 12. helyen ért célba és nem jutott tovább az elődöntőbe 1500 méteren a tokiói olimpia atlétikaversenyeinek keddi napján.

A fedettpályás magyar csúcstartó a délelőtti program első futamában kapott helyet, s rögtön a rajt után a mezőny elején helyezkedett és bátran versenyzett. A tempó erős volt, Szögi pedig egészen az utolsó körig jó pozícióban futott, abban viszont a legjobbak növelték az iramot, a Sportolj Velünk Sportegyesület középtávfutója pedig egyre fáradtabbnak tűnt, s ugyan próbált hajrázni, de végül 3:38.79 perces eredménnyel a 12. helyen ért célba.

Birkózás: Szőke Alex megnyerte a vigaszágas mérkőzését, így kedd este a bronzéremért léphet szőnyegre a kötöttfogású birkózók 97 kilogrammos kategóriájában. Az ESMTK 21 éves tehetsége a lengyel Tadeusz Michalikkal küzdhet meg a harmadik helyért.

A kötöttfogásúak 62 kilogrammos kategóriájában Sastin Marianna kikapott a 16 között a romániai Incze Krisztától. Sastin akkor folytathatja a küzdelmet a vigaszágon, ha Incze a fináléig menetel. Korpási Bálint vereséggel kezdett a kötöttfogású birkózók 67 kilogrammos kategóriájában. A BVSC 24 éves versenyzője - Sastin Mariannához hasonlóan - akkor folytathatja a küzdelmet a vigaszágon, ha legyőzője fináléba jut.

Lőrincz Viktor második mérkőzését is megnyerve elődöntőbe jutott a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos kategóriájában, ahol így szerdán már biztosan éremért birkózhat.

Kajak-kenu: Lucz Dóra hatodik helyen végzett kajak egyes 200 méteren a tokiói olimpián. A szám másik magyarja, Kárász Anna a B döntőben hetedikként zárva összesítésben 15. lett.

Az Adolf Balázs, Fejes Dániel duó harmadik helyen végzett a keddi B döntőben, így 11. lett kenu kettes 1000 méteren. Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám ezüstérmet nyert kajak egyes 1000 méteren.

A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren, a szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba.

Gerelyhajítás: Szilágyi Réka a selejtezőben a 25. helyen zárt, így nem jutott döntőbe női gerelyhajításban.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek