Magyarországon a legdrágább az áram az egész EU-ban

Az árnyékkormány szerint ez újabb bizonyíték arra, hogy az Orbán-kormány okozta a rezsiválságot Magyarországon.

Egy hétfői kimutatás szerint Magyarországon a legdrágább az áram az egész Európai Unióban – mondta online sajtótájékoztatóján Varju László, az árnyékkormány energia- és rezsiügyi árnyékminisztere kedden.

A Demokratikus Koalíció alelnöke példákat is sorolt: míg Csehországban 113, Németországban pedig 74 euróba kerül egy megawattórányi áram, addig Magyarországon 229 euróba, vagyis a német áramár háromszorosába kerül.

„Sem a háború, sem a szankciók nem okoztak tehát jelentős energiaválságot Európában, Magyarország azonban kilóg a sorból, az Orbán-kormány brutális, hétszeres rezsiemelése miatt” – hangsúlyozta Varju.

Az árnyékkormány szerint ez újabb bizonyíték arra, hogy az Orbán-kormány okozta a rezsiválságot Magyarországon, a kormányzati rezsiemelést egyszerűen vissza kellene vonni.

„Ezt a megélhetési válságot Orbán Viktor okozta, és ma ő a legfőbb akadálya annak, hogy kilábaljunk a jelenlegi helyzetből” – zárta mondandóját.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság