A Parship.at felmérését a BVZ napilap online kiadása szemlézi, ahol azt is írják, hogy az egyedülállók aránya az elmúlt években stagnált.
Ha a tartományokat is nézzük, a legkevesebb egyedülálló Felső-Ausztriában (23%) és Stájerországban (21%) él. A felmérés szerint a megkérdezettek csaknem 80 százaléka, azaz 1,2 millió egyedülálló vágyik párkapcsolatra, még akkor is, ha a legtöbben azt hangsúlyozzák, hogy szingliként is jól érzik magukat. A szingli nők 11 százaléka, a szingli férfiaknak viszont csak három százaléka mondta, hogy szándékosan élnek egyedül.
A felmérés szerint minden második egyedülálló legalább három éve él partner nélkül, a megkérdezettek 15 százaléka pedig még sosem élt kapcsolatban. Itt ugyanakkor nagy életkori eltérések vannak: 30 éves korig általában 40 százalék, az idősebbeknél viszont már átlagosan csak 5 százalék.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!