Az esemény 10 órakor kezdődik, utána nagy országos rendezvényt tartanak a Kossuth téren.
Május 9-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik az új Országgyűlés alakuló ülése - jelentette be Facebook-oldalán Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Az államfő így a Tisza párt javaslatát támogatta, hogy május második hétvégéjén legyen az alakuló ülés. A jövőbeli kormánypárt ugyanis már korábban jelezte, ezen a napon egy nagy országos rendezvényt szeretnének tartani a Parlament előtti Kossuth téren.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!