Egy helyet hátrébb csúszva már "csak" a harmadik helyet foglalja el Orbán Viktor az Európa legnagyobb kerékkötőit összegző listán - írja a Politico alapján a 444.
A lap megjegyzi, tavaly még csak Giorgia Meloni előzte meg a listán, idén azonban már az Orosz Központi Bank igazgatója és Carles Puigdemont, brüsszeli száműzetésben élő katalán szeparatista is megelőzte a magyar miniszterelnököt.
A Politico szerint Orbán a dobogós helyet
Az év legbefolyásosabb politikusa a lap szerint Donald Tusk lett, míg Giorgia Meloni - aki egy éve még a legnagyobb kerékkőtő volt - mostanra első számú cselevővé vált.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!