Már negyven éve, hogy várossá vált Vasvár

A kerek évfordulót gálaműsorral és koncertekkel ünneplik.

Június 5-én, pénteken ünnepelték Vasvár várossá avatásának negyvenedik évfordulóját - derült ki V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a település korábbi polgármesterének Facebook-posztjából.

Facebook/V. Németh Zsolt

Posztjából kiderül, hogy a gálműsoron részt vettek az elmúlt évtizedek és napjaink közéleti személyiségei is. A fotók tanúsága szerint ott ült a közönség soraiban többek között Majthényi László, a Vas Vármegyei közgyűlés elnöke és Básthy Béla, Kőszeg polgármestere is.

Az ünnepi rendezvények szombat délután folytatódnak, a Rendezvénytéren fellép a Spin Bacters, a Soulwave és a Culture Cuvée is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet