Már saját alapítványa is van Várkonyi Andreának

Szépen terjeszkedik Mészáros Lőrinc leendő felesége.

Az mfor.hu szúrta ki a cégpapírok között, hogy nemrég új szervezet költözött abba a Mészáros Lőrinchez és Vida Józsefhez köthető Andrássy úti villaépületbe, melynek Várkonyi Andrea a kuratóriumi elnöke. Ez pedig azt jelenti, hogy a Mészárossal közös cég után most egy újabb érdekeltséggel gyarapodott Várkonyi Andrea portfóliója.

Instagram/Andrea Várkonyi

A civil szervezet az Alapítvány az innovatív oktatásért nevet viseli és nyáron hozták létre. Mint a lap is írja, a szervezet célja „köznevelési vagy szakképzési intézmény oktatástechnológiai, infrastrukturális fejlesztése, dolgozó pedagógusainak szakmai fejlődésének támogatása, a tanulók tehetséggondozása vagy felzárkóztató esélyteremtése, továbbá hazai és határon túli tudásmegosztásának támogatása”.

A kuratórium elnöke Várkonyi, rajta kívül pedig még két bejegyzett képviselője van az alapítványnak. A kuratórium tagja Horváth Ádám, illetve Szentes Richárd, műsorvezető, kreatív producer, szerkesztő-rendező, dolgozott az ECHO Tv-nél (később HírTV), 2019-től pedig az Ozone TV-nél.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet