Máris elküldte a Hír TV Pálffy Istvánt botrányos kijelentései miatt

Egyik kérdésével a pedofíliát relativizálta.

Azonnali hatállyal elbocsátották Pálffy István műsorvezetőt a Hír TV-től, miután adásba került az az interjúja, ahol egyik kérdésével a pedofíliát relativizálta – írja a Blikk.

A Márki-Zay Péter ellenzéki politikussal készült beszélgetésben arra tett utalást, „nagyobb türelemmel kell lenni a pedofil betegekkel szemben.”

Márki-Zay a felvetést élesen ellenezte és közölte, a pedofília bűncselekmény, amit nem lehet mentegetni, még egy fontos diplomata, Kaleta Gábor esetében sem.

Azonnali hatállyal elbocsátották Pálffyt, műsorát pedig M. Dobos Marianne vezeti tovább. Pálffy két nappal ezelőtt, 16 év után állt ismét munkába újságíróként. A TV2 egykori fő arca és hírolvasója 2010 és 2014 között a KDNP parlamenti frakciójában politizált.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek