Szombaton kevesen mentek ki a szombathelyi skanzenbe, vasárnap annál többen - mi is akkor néztük meg a nagyvásárt.
Szombaton betett az egész napos eső a Szent Márton-napi vásárnak, de vasárnapra szerencsére enyhült az idő, így ha kicsit sárosan is, de körbenézhettünk a múzeumfaluban. Mint ahogy minden évben, idén is kézművesek hada szállta meg a skanzent, langalló-sütödék és kürtőskalácsosok gőzében jártuk be a fazekasokkal, kézműves szappannal és textíliákkal kirakott utat.
Kattintson a fotóra a képgalériáért!
Garai Antal Atom
Hazánk szinte valamennyi szegletéből érkeztek minőségi portékákat kínáló árusok. A nagyszínpadon zajló programok között gyermekelőadás, néptánc, népzene és több, vásári hangulatot idéző előadás, bemutató szórakoztatta az érdeklődőket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.