A Szombathelyi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy nővel szemben – közölte lapunkkal a Vas Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint a nő megjelent egy szombathelyi általános iskolában, azért, hogy a gyermeke és egy másik tanuló közötti kölcsönös bántalmazás miatt az igazgatóval beszéljen.
Amikor meglátta a folyosón azt a diáklányt, akivel a fia összetűzésbe került, kiabálva számon kérte, majd tenyérrel arcon ütötte és a ruházatánál fogva rángatta.
A bántalmazott kiskorú sérülést nem szenvedett el, ugyanakkor a vádlott kihívóan közösségellenes és erőszakos cselekménye alkalmas volt arra, hogy megbotránkozást vagy riadalmat keltsen – írja az ügyészség.
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.