41 évvel ezelőtt, 1985. február 20-án nyitotta meg kapuit a Szombathelyi Képtár. Ennek apropóján egy különleges kiállítással rukkolt elő az intézmény: Masszi Ferenc képzőművész "Bábel" címet viselő tárlatával.
A megnyitót csütörtök késő este tartották, ahol beszédet mondott Horváth Soma alpolgármester és Salamon Júlia, egyetemi oktató. Utóbbi arról beszélt, a kiállítás törzsanyagát egy 2022-es jeruzsálemi utazás inspirálta, amely a Szombathelyi Képtár meghívására készülve több idén zárodó sorozatban öltött testet.
A most kiállított darabok döntően 2022 után készültek, de van olyan is, amit idén fejezett be a művész - tette hozzá.
A megnyitó közel kétszázan vettek részt. Csak örülni lehet, hogy ekkora érdeklődést vált ki egy képzőművészeti esemény Szombathelyen. Masszi Ferencnek egyébként legutóbb 2013-ban nyílt kiállítása a Képtárban. A mostani tárlat pedig április 5-ig látogatható.
Masszi Ferenc - aki művészeti tanàrként is közismert - 2023-ban Kovács Gézával, a Mesebolt Bábszínház korábbi igazgatójával közösen megkapta a Szombathely Kultúrájáért Életmű-díjat. A két díjazott 2024-ben volt podcast-sorozatunk vendége, a beszélgetést ide kattintva
Miért tartja veszélyesnek a tudást és a művészetet a magyar politikai elit? 2024. February 13. 18:55 hallgathatja vissza.
Masszi 2013-as kiállításáról pedig itt írtunk.
Újratervezés: Masszi Ferenc kiállítása a Pincegalériában 2013. March 21. 08:58
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!