A kormány 2012-ben alakította át a magánnyugdíj-pénztári rendszert, ekkor kellett a tagoknak nyilatkozniuk arról, hogy visszatérnek-e az állami nyugdíjrendszerbe. Emlékezetes, hogy akkor azzal fenyegetőztek, hogy aki marad a magánpénztáraknál, az elveszti az állami nyugdíját.
Akkor 3000 milliárd forintot kezeltek a magánpénztárak, a fenyegetés hatására a pénztártagok többsége az állami rendszer mellett döntött, ahol az ígéretek ellenére a mai napig sem jöttek létre az egyéni nyugdíjszámlák, az állam pedig elköltötte a pénzt.
Nemrég a gazdasági minisztérium jelentette be, most a jegybank is megerősítette: semmire nem számíthatnak már a volt magánnyugdíjpénztári tagok az államtól. Miután az MNB egy jelentésében többen is kiszúrtak egy 2826 milliárd forintos tételt, amely a nyugdíjpénztári átlépések miatti tartozásokból ered, az NGM pedig azt mondta, hogy nincs tartozás, az MSZP-s Tóth Bertalan megkérte Matolcsy Györgyöt, hogy tisztázza a helyzetet.
Matolcsy azt válaszolta: mindez csak statisztika, valahol el kell ugyanis számolni az államháztartási adatokban a pénzeket, amelyek a magánnyugdíjpénztári tagok átlépésekor kerültek az államhoz.
Tartalmi szempontból, jogi, számviteli és költségvetési értelemben nincs jelentősége ennek az összegnek – tette hozzá a jegybankelnök.