Ugye emlékeznek még a szombathelyi Nagy Danira, aki nyáron hazatekert Olaszországból, ráadásul erről részletesen blogolt is? Nos, az ő kapcsán jutott eszünkbe, hogy van itt a kis városunkban más is, aki körbebiciklizte Olaszországot, ráadásul mindezt még 24 éve, amikor azért a halandók számára elérhető kerékpárok miatt ez igencsak nagy kihívásnak minősült.
Nagyon oda voltam a kerékpárokért, de egy normálisabbhoz hozzájutni nem volt egyszerű. Ugyanúgy, mint az autóknál, itt is volt várólista, és ha az embernek nem voltak kapcsolatai, bizony gyakran hoppon maradt, még ha érkezett is új szállítmány a boltba. A testvéremnek így sikerült hozzájutnia az első normális bringámhoz. Az egyik üzletbe jött hatvan darab, és ő jó időben volt jó helyen.
Veszprémből Velencéig busszal mentek
A Mayer testvérpár az itthoni próbálgatások után az első komolyabb túrára Ausztria és Olaszország felé indult, ám ez még elhanyagolható volt a későbbi, 91-es körhöz képest. Akkor ugyanis Veszprémből busszal indultak Velencébe, hogy két hét alatt megnézzék Olaszország csodáit. Azt nem lehet mondani, hogy túlszervezték volna az utat, azt ugyan kitalálták, hogy Veszprémből majd busszal mennek Észak-Olaszországig, de hogy a buszra a bringát is fel lehet-e tenni, arról már fogalmuk sem volt.
A jó szerencsénkben bíztunk, de végül nem volt gond. A sofőr nagyon rendes volt, és miután apró darabokra szétszedtük a biciklit, betehettük a csomagtartóba. Most így utólag belegondolva rettenetesen felelőtlenek voltunk, csak 12 ezer forintnyi lírával indultunk útnak két hétre, ami nyilván sokkal többet ért akkor, mint most, de még akkor is alig volt elég valamire. Tulajdonképpen konzerveket vittünk magunkkal, szépen beosztva, minden napra egyet, kajára nem nagyon kellett költenünk, csak kenyérre maximum, meg kis apróságokra.
Pedig, ami azt illeti kerülhettek volna méretes csávába is, hiszen azokhoz a biciklikhez, amikkel ők mentek aligha lehetett volna olcsón beszerezni az alkatrészeket. Mondjuk jó párat vittek is, gumikat, küllőket, apróságokat. Így mindent összevetve a cucc, amit cipelniük kellett sem volt kicsi, alkatrészek, konzervek, a főzőeszköz, ruhák, miegymás.
"Miután megnyíltak a határok, nem maradhattunk,
annyira kíváncsiak voltunk mindenre, főleg egy olyan történelemmel átitatott országra, mint Olaszország! Ott járni a Colosseumnál, vagy a Pantheonnál valami csodálatos volt."
Így tehát élménygyűjtésből kijutott szépen, és itt nem csak a történelmi emlékek megcsodálásra gondolunk. Az egyik sztori felelevenítése közben Mayer ránéz fotósunkra, Vágvölgyi Bálintra, majd hozzáteszi:
És bizony ott még Bálinttal is találkoztunk! Igaz, akkor még csak anyukája pocakjában volt. Sétáltunk a Pantheonnál a testvéremmel, egyszer csak ki jön velünk szembe? Vágvölgyi András és a Bálint anyukája. Mit ne mondjak, jó nagy meglepetés volt!
Adódik a kérdés, hogy egy ilyen kéthetes túra előtt vajon mennyire tervezték meg, hogy mikor hol alszanak majd, vagy egyáltalán, merre mennek. Nos, az útvonalat azért persze nagyjából belőtték, a szállás meg vagy vadkempingezésből állt, vagy a helyi plébánosok segítettek.
Utóbbiról is csak jókat tudunk mondani, mindenhol szívesen fogadtak, sehol sem viselkedtek velünk ellenségesen. Amúgy rengeteg defekteket kellett javítanunk. Plusz a kamionosok is húsz centire húztak el mellettünk, szóval nem volt veszélytelen az utazás. Hazafelé még volt egy kis izgalom egy defekt miatt, de végül elértük a buszt, szóval minden jól végződött.
