Még magabiztosan vezetünk az európai pizzainflációban

A KSH úgy számol, az élelmiszerek ára csak 3,6 százalékkal ment fel egy év alatt.

„Európában már nem Magyarország az inflációkirály” – írtuk december közepén, amikor arról számoltunk be Európában már nem Magyarország az inflációkirály 2023. December 19. 13:02 , hogy Csehországban már magasabb a pénzromlás üteme, mint nálunk.

De azért annyira könnyen nem adjuk a bőrünket.

A pizzákban számolt éves infláció tavaly decemberben az EU-ban átlagosan 5,9 százalék volt – közölte pénteken az Eurostat.

Eurostat

A magyarországi 13,4 százalék ennek több mint a duplája, ami azt is jelenti, sikerült ebben a bajnokságban megtartanunk az első helyünket Tényleg, mennyibe kerül most egy pizza? – Újabb inflációs mutatóban vagyunk Európa-elsők 2023. February 09. 09:13 . Minket Luxembourg (+11.3%) és Lettország (+10.6%). követ. 283792

A „leggyengébben” Hollandia teljesített, ahol az éttermi pizzák átlagára, ha kicsivel is (0,9%), de csökkent.

A KSH szintén a mai napon jelentette be a hivatalos inflációs adatokat.

Ezek szerint 2024. januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Ezek szerint:

Az élelmiszerek ára 3,6%-kal nőtt, ezen belül leginkább a cukoré (38,2%), az alkoholmentes üdítőitaloké (14,6%), a csokoládé és kakaóé (14,1%), a büféáruké (12,7%), valamint a sertéshúsé (10,0%). A termékcsoporton belül a liszt ára 19,0, a tojásé 17,8, a sajté 15,6, a vaj és vajkrémé 13,8, a száraztésztáé 13,2, a tejé 10,2%-kal csökkent.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság